Értékmentés covid-19, a koronavírus idején

Ismerkedtem a céggel, a tulajdonosokkal, az alapanyagokkal, a gyártás menetével, az értékesítés, a PR és marketing lehetőségeivel. 1989-ben alapították a kézműves kozmetikumokat gyártó céget, mely akkoriban szinte egyedülálló volt.
Felmerülhet a kérdés benned, no de hogyan?
Valamennyien a CAOLA felsővezetésében dolgoztak, mint vegyészmérnök-kozmetikus, gazdasági vezető, fejlesztési osztályvezető. Saját műhelyben, saját elképzeléseik szerint szerettek volna rendhagyó termékeket létrehozni. Annak idején, ezekben a pozíciókban a vállalat vezérigazgatójának az engedélye kellett. Az engedélyt megkapták, hiszen nem jelentettek konkurenciát. Minden nagyszerűen működött… viszont időközben felgyorsult a világ és ez a sebesség szinte már követhetetlen lett számukra. A termékek továbbra is a polcokra kerültek, onnan pedig a vásárlók fürdőszobáiba…
2020 januárban úgy döntöttünk, hogy átvesszük a céget, így olyan maradandó értéket megmentve, amely az enyészet helyett inkább szárnyakat érdemel.
A COVID-19 koronavírus járvány miatt, azonban öt hónap leállás következett, ami időt adott nekünk arra, hogy minden részletet előre átgondoljunk, és nyár végén elindulhatott a munka. Elsődleges célként a minőség megőrzését tűztük ki, de a liposzómás szérumcsalád új márkanevet és külsőt is kapott. A fiókban hevert, ámbár korábban sikeres termékek receptúráit próbagyártás során újraélesztettük, és őket is új „ruhába” öltöztetjük, hogy ne vesszenek feledésbe.
Örömmel tölt el minket minden alkalom, amikor e 30 éves „ifjú titánnal” töltjük az időnket, hiszen meggyőződésünk, hogy az igazi élete most kezdődik.
DK